Utazz Kutyáddal

Kutyabarát szállások és kutyás programajánlatok

“Barlangtúra” Kutyával a Gerecsében

Kutyás kirándulás a Gerecsében barlanglátogatással

Október első szombatjára egy talán kevésbé ismert helyre invitálunk Benneteket Kutyáitokkal. A Gerecsében mutatunk Nektek egy szép kirándulóútvonalat, amelynek során egy látványos ősemberbarlanghoz is ellátogatunk kutyáinkkal. A nagy barlang közelében több kisebbet is láthatunk. 

Kutyás túránk nagyrészt kellemes, árnyas erdőben vezet. Az első felében felfelé haladunk és a barlangokhoz hosszú lépcsősor vezet fel – kutyáink sok helyen a lépcső mellett is haladhatnak. Ahogy mondani szoktuk, a barlang látványa megéri a küzdelmet. 😉 Aki felkapaszkodik a barlanghoz, az út során különleges panorámában is gyönyörködhet a Dunakanyarral és az Esztergomi Bazilikával. A még szebb kilátás érdekében a bátrabbak a barlang fölé is felmászhatnak.

A barlangot követően lefelé visz az utunk, ahol kiérünk egy tisztásra. Innen már visszafelé vesszük az irányt és egy rövid naposabb szakaszt követően visszatérünk az erdőbe, majd a barlanghoz vezető lépcsősortól a már ismert útvonalon jutunk vissza autóinkhoz (a lépcsőket visszafelé már nem kell megmásznunk).

Túránk közepes nehézségű. Vannak ugyan kicsit meredekebb szakaszok és a hosszú lépcsősorhoz kitartás szükséges, de általános kondícióval teljesíthető.

Túraadatok:

Dátum: 2021.10.02. szombat (FIGYELEM! Szombaton kirándulunk)
Találkozó: 09:15 órakor, indulás 09:30 órakor
A kirándulás hossza: kb. 9,5 km, nagyjából 3,5–4 óra alatt teljesíthető.
Szint: kb. 370 m fel és ugyanennyi le
A kiindulópont: Bajót, Hősök tér
https://goo.gl/maps/3QWKvN1BQH7YqqRg9

Bármilyen kérdéssel, kéréssel keressetek bátran itt vagy az alábbi elérhetőségeinken! 🙂
Hosszú Noémi: +36 70 945 0280
uh.la1713526978ddayt1713526978ukzza1713526978tu@of1713526978ni1713526978

Kérjük, hogy a vírushelyzet miatt fokozottan figyeljünk egymásra:
  • Továbbra is nagy körültekintéssel és óvatossággal szervezzük kutyás túráinkat, ezért igyekszünk eldugott, de mégis sok szépet adó helyszíneket választani számotokra vagy az időpontot alakítjuk úgy, hogy kevesebben legyenek az adott kirándulóútvonalon.
  • Kérjük, kirándulásunkon csak egészségesen vegyél részt,
  • Sétánk során nem megyünk olyan helyre, ahol védettségi igazolványra lenne szükség
  • Érkezéskor próbáljuk tartani a távolságot,
  • Kerüljük a kézfogást, puszit és az ölelést,
  • Amennyire lehet, ne simogassuk egymás kutyáit.
  • Legyen nálatok kézfertőtlenítő, de mi is viszünk.

A jelenleg hatályos jogszabályok betartása mindenki egyéni felelőssége.

Jelentkezés a kutyás kirándulásra:

Kérjük, hogy az alábbi jelentkezési lapot is legyetek szívesek kitölteni, ha csatlakozni szeretnétek hozzánk:
https://forms.gle/ZtAnxPD623e5ZaJm6

Részvételi díj:

A kutyás kirándulás részvételi díja 2.000,- Ft/fő, minden további családtagnak 1.000,- Ft/fő. A helyszínen tudjátok fizetni. A kutyák részvétele ingyenes.

Kérjük, hogy ha nem tudtok jönni, akkor módosítsátok a részvételt, mert nem szeretnénk sokat várakoztatni a csoportot.

A link alatt található cikkünkben beavatunk Benneteket néhány “kulisszatitkunkba” kutyás programjainkról. 🙂

Részvételi feltételek:
  • Kutyás kirándulásunk során nem megyünk olyan helyre, ahol védettségi igazolványra lenne szükség.
  • A részvétel kutyával és kutya nélkül is lehetséges. A lényeg, hogy szeresd a természetet és a négylábúak társaságát is.
  • Kérjük, hogy csak jól szocializált és nem agresszív kutyával vegyél részt a hétvégi programon.
  • A program szervezői nem felelnek a résztvevő kutyákért, mindenki a saját kutyájáért felel.
  • Minden kutyának kötelező az érvényes oltások megléte, az oltási könyveket érkezéskor be kell mutatni.
  • Tüzelő szukával a részvétel nem lehetséges.
Hasznos tanácsok:
  • Kérjük, hogy kullancs elleni szerekkel, alap egészségügyi csomaggal készüljetek mindig kutyás kirándulásaitokra.

Az eseményen készült fényképek egy részét Facebook oldalunkon és weboldalunkon közzétesszük, és a későbbiekben a programjaink népszerűsítésére felhasználjuk. Kérjük, hogy ha van olyan kép, amit nem szeretnél, hogy kitegyünk, jelezd nekünk és nem jelenítjük meg vagy ha esetleg felkerült, levesszük.