Társaimmal Palócföldön jártunk

Várakat, bazaltoszlopokat és egyéb geológiai ritkaságokat láttunk a Karancs-Medves vidékén

Már többször jártam erre, Budapesttől nincs is messze, a Gazdi szerint mégsem igazán közismert ez a vidék. Ezért is gondoltam, hogy miután kipihentem magam, megírom Nektek, merre is kalandoztunk.

Szeptember végén, egy hétvégét töltöttünk itt több kutyával és a gazdáikkal. Az én két Gazdim szervezte a programot, biztos azt gondolták, hogy örülök, ha többen megyünk, ha vannak társaim. Valóban így is volt. Általában hátul mentem, hogy mindenkit lássak, odafigyeltem, hogy senki ne vesszen el.

A blogbejegyzésemhez néhány dolognak utána is olvastam, amit ott nem értettem, vagy az információ helyett inkább az élményre koncentráltam.

Első úti célunk a Salgó vára volt. Az út hatalmas bükkfákkal borított erdőn keresztül, az eresztvényi tanösvény egy részén vezet. Odafelé ugyan folyamatosan felfelé vezet az út, és a vége felé van egy kicsit meredekebb szakasz is, ahogy a várhoz kell felkapaszkodnunk, gyorsan felértünk és még egy ilyen idősödő kutyának, mint én (bár ezt sose szeretem beismerni…) se volt nagyon megerőltető.

A 13. században a Medves-fennsík 625 m magas vulkáni csúcsára épült várból mára már szinte csak romok maradtak, egy torony van viszonylagos épségben. A várfalakról viszont olyan fantasztikus panoráma tárul elénk, amely bőven kárpótol bennünket az igazi vár hiányáért. Látjuk az Északi-középhegység hegyeit, de szép időben még a Magas-Tátrát is

A Salgó vára és környéke természetvédelmi terület, és egész évben belépődíj nélkül látogatható.

Visszafelé útba ejtettük a Boszorkánykő kilátópontot is, ahonnan gyönyörűen láthattuk a várat.

Egy hosszabb, de nem igazán meredek utat választottunk visszaútnak. Egy igazi séta útvonal volt, talán egy esti sétánál kicsit azért hosszabb. Két izgalmas rész volt benne. Az egyik, ahol a kétlábúak nagyon kapaszkodtak, egy meredekebb, kimosott szakasz. Mi csak jót nevettünk magunkban a gazdikon négylábú társaimmal, nekünk nem okozott nehézséget leszaladni ezen a kis lejtőn sem.

Ez után jött egy alagút. Na, az vicces volt. Elég hosszú volt, nem láttunk semmit és jó hűvös is volt bent.

Másnap a magyar-szlovák határtól alig pár méterre magasodó Somoskői várhoz kirándultunk. Eléggé esőre állt az idő, de mi azért nekivágtunk. Mondjuk engem nem zavar az eső, de tudom, hogy a kétlábúak kevésbé szeretik.

Eresztvényből a Petőfi sétányon, a Salgó vár és a Somoskői vár közötti 8 km hosszú túraútvonalon indultunk, amely Petőfi Sándor környéken tett utazásainak emlékére kapta ezt a nevet. A Somoskői vár alatt található Petőfi Emlékkunyhó pedig a költő 1845. június 12‑i, Somoskőben tett látogatásának emlékét őrzi.

Ez a vár szintén bazaltkúpra épült, 526 méter tengerszint feletti magasságban. A szépen helyreállított vár ugyan Szlovákia területén áll, de ma már itthonról is egyszerűen elérhető, észre sem vesszük, hogy nem Magyarországon járunk. A csekély belépődíjat pedig nemcsak Euróban, hanem forintban is fizethetjük. Mi, kutyák pórázon bejárhattuk az egész vár területét. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Ahogy beértünk Somoskőre, azonnal láttuk a várat. Azonban, hogy az aszfaltutat elkerüljük, és a természeti látnivalókat minél hamarabb lássuk, egy kerülőutat választottunk a várhoz.

A somoskői tanösvényen felfelé haladva, a vár tövében, az erdőben sétáltunk. Egyszer csak elértük a kőtengert, majd a világhírű bazaltzuhatagot. Ez a geológiai képződmény nemcsak a Karancs-Medves vidékének egyik gyöngyszeme, hanem a világon is ritkaságnak számít, összesen négy helyen található hasonló. A forró láva a vulkán kitörésekor itt íves-oszlopos formában szilárdult meg, ami európai ritkaságnak számít, és a bazaltoszlopok magassága eléri a 9 métert.

Így értünk fel a várba, ahonnan a kilátásban gyönyörködtünk, csoportképet csináltunk, és büszkék voltunk magunkra, hogy teljesítettük a távot.

Itt elkezdett esni az eső és úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk.
Miután elállt az eső, és egy kicsit pihentünk, újra útnak indultunk. Visszajöttünk ide kocsival és folytattuk megkezdett utunkat a tanösvényen.

Szép helyeken jártunk, az erdőben kellemesen hűvös volt. Egy körsétát tettünk a Macskalyuk Tanösvény és a Somoskői Tanösvény kombinációjával.

Az ismertető táblákon a régi bányászéletbe is betekintést nyerhettek a gazdik, a bazalt kitermelésének és hasznosításának történetét ismerhették meg. A macskalyuki kilátóról szép időben a Somoskő- és a Salgó vára egyszerre látható, de amikor mi jártunk erre, a Salgó vára éppen felhőben volt.

Visszafelé útba ejtettük a Medves vidékének egyik érdekes képződményét, a „Tengerszem”-nek nevezett Középbánya-tavat. Már akkorra nem esett, és nekem amúgy is az év bármely szakában jól esik egy kis fürdőzés, úgyhogy néhány társammal együtt azonnal belevetettük magunkat a tóba.

A gazdik ez alatt a tó különlegességében gyönyörködhettek. A tó vizében visszatükröződő egykori kőbánya falai szép látványt nyújtanak.

A harmadik napon voltak, akik már haza indultak, mi viszont még néhányan a Szilváskő tanösvényt is felfedeztük. Tulajdonképpen átsétálhattunk volna a Medves-fennsíkon is, de akkorra már mindannyian fáradtak voltunk, így autóval rövidítettünk és Rónabányáról indultunk.

A tanösvény felvisz a Szilváskőre, de előtte érdemes lentről is megnézni a bazalt-képződményt. Itt 35–40 m magasságú bazaltzuhatagot láthatunk, szépsége a somoskőihez hasonlít. Itt egyenesen állnak az „orgonasípok” és magasabbak az oszlopok.

Felmentünk a tetejére, ahonnan a környező hegyekben gyönyörködtünk.

Ahogy sétáltunk lefelé, a sziklákban félelmetes hasadékokat fedeztünk fel, amelyek a bányászat következtében alakultak ki.

Ez a kis kirándulás tökéletes levezetése volt a három napnak, nem volt hosszú, sem megerőltető, viszont a vidékről, a bazaltokról még többet megtudtunk és még a panorámában is újra gyönyörködhettünk.

Jól éreztem magam nagyon a kis csapattal. A Gazdik úgy tudom, hogy terveznek még hasonló közös kirándulásokat. Várom már az új túraútvonalak felfedezését, és azt követően a túravezetést a két- és négylábú csapattagoknak.