Pezsgő napja

Tavaly április 26‑a egy pénteki napra esett. Hasonlóan szép idő volt, mint most, és reggel elindultunk valahova. Gondoltam, hogy megyünk kirándulni, bár a gazdik kicsit izgatottabbak voltak. Rövid autózást követően megérkeztünk egy nagyon furcsa, kicsit ijesztő helyre. Én túl sokat nem láttam belőle, inkább csak a szagokat éreztem és a hangokat hallottam. Sok-sok kutya volt ott. A Gazdik bementek és kihoztak egyet. Ekkor engem is kiengedtek és bementünk egy elkerített helyre. Elég zavart volt ez a kutya. Ránk se nézett, futkározott körbe, szaglászott, intézte a szükségleteit. Én is nézelődtem. Nem nagyon tudtam, hogy miért vagyunk itt. A Gazdik beszélgettek az ottaniakkal. Aztán a kutya is közelebb merészkedett hozzánk. Nem nagyon foglalkoztam vele, kicsit egymásra néztünk, de nagy játék nem volt. Ismertek, nem zavar igazából senki, de nagy játékokba se bonyolódok más kutyákkal.

Kis idő után csak annyit mondtak a Gazdik: „Szeretnénk őt elvinni”.

Sosem felejtem el, ebben a pillanatban változott meg minden körülöttem. Megszűnt az egyeduralmam…

Hamar rájöttem, hogy ez a fehér kutya nem csak látogatóba érkezik hozzánk. Nem voltam boldog. Innentől minden róla is szólt, sőt. Első nap már egy csomót vártam rá. Állatorvosnál voltunk. Jó betegen szállítottuk haza, látszott rajta, hogy rosszul van. Sokáig nem is találta nálunk a helyét. Aznap enni sem akart. Másnap már jobban volt, kezdte felfedezni az új helyét. Kicsit sajnáltam és segítettem neki. Ekkor már játszani is akart velem. Na, azért azt nem, eszem ágában sem volt. Nem voltam hozzá kedves. Ilyen gondolatok jártak a fejemben: Mit keres ő nálunk? Miért kellett? Engem már nem is szeretnek? Miért kell vele annyit foglalkozni? Nem is tud semmit. Nem is fogad szót. Ráadásul neve sincs. 

Az első két hétben egy nagy ijesztő tölcsér is volt a fején. Engem csak annyiban zavart, hogy többször nekem jött vele, de a környéken van egy kutya, aki annyira félt tőle, hogy a mai napig, ha meglátja, nagy ívben kikerüli. 😀

Visszatérve a nevére. A Gazdik nem tudtak dűlőre jutni, hogy nevezzék. Persze, mert ilyen szép nevet nem találtak még egyet, mint az enyém. ? Gondoltak mindenfélére és próbálgatták, hogy hangzik. Sok-sok név felmerült, pl. Snow, Snowy, Hógolyó, Kókusz, Lavina. Aztán végül a habitusa miatt elkeresztelték Pezsgőnek. Ő is megszerette a nevét nagyon hamar.

Azóta csak ezt hallom: Pezsgő NEM, Pezsgő gyere, Pezsgő mit csinálsz?, Pezsgő hova mész?, Pezsgő okos, Pezsgő jól van, Pezsgő, Pezsgő, Pezsgő!!! Eléggé unom már ezt a Pezsgő így és Pezsgő úgy témát a séták során. Persze nagyon hamar az egész környék megismerte, mindenkit levett és azóta is levesz a lábáról…

Én pedig csak szerényen meghúzom magam, sétálok, mint egy jó kislány, és csendben kihasználom, amikor Pezsgő van terítéken. 

Na, de ez az írásom most nem rólam szól. Hiszen éppen egy éve van nálunk Pezsgő, legyen ez az ő napja. Ne mondjátok el a Gazdinak, de titkon már megszerettem ezt a kis pasit, jókat mosolygok magamban rajta és nagyokat játszunk naponta többször.

Eleinte viszont tényleg féltékeny voltam. Úgy éreztem, hogy a helyemre tör. Féltem, hogy a Gazdinak már fontosabb lesz ő, mint én. Én idős vagyok, ő fiatal. Ő aktívabb, bohókásabb, mindenki nevet rajta, engem a járókelők sokszor csak kis öregnek hívnak (mondjuk az igaz, hogy ez ellen a Gazdi mindig tiltakozik). Bántott, hogy talán a Gazdi elfelejtette, hogy mi ketten mennyi mindent éltünk át együtt, mennyi közös élményünk van…

Próbáltam mindenben a Gazdi kedvében járni. Sétálni mindig közösen megyünk, akkor mindig próbálok példamutatóan viselkedni. Pezsgő sok mindent elleshetett tőlem. Láttam, hogy a Gazdi nagyon büszke rám. Amikor Pezsgőt tanítja, én segíthetek neki. Mindig velem mutatja be a gyakorlatokat, Pezsi meg csak néz nagy szemekkel. 🙂 

Mostanra már tudom, hogy a Gazdi ugyanúgy szeret, mint eddig, vagy talán még egy kicsit jobban is. Még privilégiumaim is vannak, amiket csak nekem szabad. 😀

Lassacskán én is egyre jobban megkedveltem Pezsgőt. Most már nagyon hiányozna, ha nem lenne. Őszintén szólva, nagyon kitartó volt velem. Az elején tényleg undok voltam, aztán csak nem vettem róla tudomást. Ő viszont újra és újra próbálkozott, nem adta fel.

Ma már minden napunk játékkal kezdődik és napközben is gyakran „egymásnak esünk”. Úgy örülök neki! Az osztrák barátommal, Belmondoval voltunk ennyire jóban. Hogy lehetnek ilyen véletlenek, hogy Pezsgő külsőre és belsőre is annyira hasonlít rá. A Gazdi pont ezt szerette volna nekem megadni, hogy itthon is legyen egy igazi társam. Sikerült neki.

Pezsgő igazi party arc. ? Csoportos kirándulásainkon minden új résztvevőt beintegrál a csapatba és a régiekkel is ápolja a barátságokat. Ilyenkor én a háttérbe vonulok, hagyom, hadd érvényesüljön. Csodálom, hogy hogy lehet ennyi energiája. Ő mindig játékban van. Amikor valaki elfárad, akkor megy mással barátkozni. Ezt a tevékenységet órákon keresztül, hegyen-völgyön, kilométereken keresztül űzi. Senki nem maradhat ki a buliból.

Büszke vagyok rá, hogy ő a testvérem. Kár, hogy nem vagyok egy kicsit fiatalabb. Akkor még inkább tudnám vele a lépést tartani. Így is tanulunk egymástól. Ő jólneveltséget tőlem, én lazaságot tőle. Jó páros vagyunk. A Gazdinak feladjuk a leckét. 😀

Köszönöm, hogy vagy Pezsgő! Legyen szép napod Új Életed első évfordulóján! 🙂 🙂