Hogyan lesz egy ötletből működő, könnyed kutyás kirándulás

Egy program születése a Hévíz-patakon

Ez nem egy rövid bejegyzés.
Azért, mert meg akartam mutatni, mi minden kell ahhoz, hogy egy ötletből valóban könnyed, kutyával is élvezhető kirándulás szülessen.
Ha valaha gondolkodtál azon, hogyan választunk útvonalat, mitől lesz egy program kutyabarát, vagy mi zajlik a kulisszák mögött, akkor ez a történet neked szól.

Szoktátok olykor-olykor kérdezni, hogy honnan jönnek a gondolataink, hogy merre kirándulunk, milyen úti célokat választunk.

Igazából nem is ez a nagy kérdés, mert az idegenforgalmi tanulmányaim és ismereteink, a különböző túraajánló oldalak és ismerősök ajánlásai jó alapokat adnak az ötleteléshez. Sokszor inkább a megvalósítás a kérdés, hogy hogyan tudunk egy átlagos túraútvonalat „kutyásítani” vagy egy ötletből kutyával is élvezhető programot előállítani.

A kulcs legtöbbször az akarat és a belefektetett energia.

Az evezés kutyával a gőzölgő Hévíz-patakon programunk kapcsán gondoltam, hogy egy kicsit beavatlak Benneteket a kulisszák mögötti részletekbe.

Már évek óta motoszkált a fejemben, hogy milyen jó lenne a Hévíz-patakon evezni kutyáinkkal és erre egy programot építeni. Valószínűleg nem véletlenül érleltem a fejemben hosszú évekig ezt a gondolatot, mielőtt a tettek mezejére léptem.

Attól féltem, hogy egy csapatot 20 kutyával nem biztos, hogy szeretettel látnak a kenus cégek. Úgy gondoltam, hogy ez lesz a legnehezebb része a szervezésnek, hogy meggyőzzem az egyik kenus céget, hogy fogadjon bennünket.
Mint később kiderült, nem ez volt…

Egyből 5 vízitúrás szervező cégnek írtam, akik a Hévíz-patakon megtalálhatók. Nem sok választ reméltem. Óriási meglepetésemre mindenki írt, sőt, minden cég örömmel látott volna bennünket sok kutyával is. Azt gondoltam, hogy innen már sima ügy.

Amikre ekkor még nem gondoltam:

• a patakon meghatározott hosszúságú túrákat tesz mindenki, azaz 10 km evezés
• a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szigorú szabályokhoz köti az evezést
• meg van az is határozva, hogy 12:00 óráig vízre kell szállni
• nem lehet bárhol kiszállni a kenukból
• nem lehet bárhol parkolni

Az egyik szervezőt kiválasztottam és elkezdtem vele beszélgetni. Én csak egy kis módosítást szerettem volna a programban. Annyit, hogy ne kelljen 10 km‑t evezni, hadd szálljunk ki hamarabb a hajókból. A válasz egy egyszerű „nem” volt. Az úgy nem működik.

Itt jöttünk rá, hogy nem az evezés lesz a legnehezebb rész.

Hívtam egy másik szervező céget. Ők már jobban elkezdtek velem gondolkozni. Értették, hogy a 10 km-es evezés kutyákkal nem biztos, hogy élvezetes lenne. A megoldáson gondolkoztunk, volt is javaslatuk.
Így a Vízitúra csapatát választottuk. Ezúton is köszönjük a rugalmasságotokat! 

Ekkor indultunk el ELSŐ felfedezőutunkra. Ott parkoltunk, ahova a 10 km-es evezést követően érkezik meg a csoport.

Az átlagos program az, hogy a résztvevők megérkeznek az evezés kiindulópontjára, otthagyják az autót, leeveznek a patakon, ahol a vízitúrás cég kisbusza begyűjti őket, majd visszaviszi a résztvevőket a kiindulópontra.

Ezt én annyiban szerettem volna ezen módosítani, hogy rövidítünk az evezésen, ott parkolunk, ahova érkezünk a kenukkal, utána elsétálunk kutyáinkkal az evezés kiindulópontjára, majd az evezéssel az autóinkhoz érkezünk.

Első felfedezőutunkon le is parkoltunk ott, ahova mindenki érkezik a 10 km-es evezést követően. Innen kezdtem el a patak melletti töltésen sétálni. Ezt már tudtam, hogy valószínűleg végig is tudok ezen menni.

A tervem az volt, hogy megnézem, hol lehetne kiszállni útközben a csónakokból és hol tudunk ott parkolni. Összefutottam az egyik szervezővel is, akitől korábban ajánlatot kértem. Mindent igyekezett megtenni, hogy őket válasszuk majd, de érdemben nem tudott segíteni, inkább lebeszélt, mindenféle módosítási ötletemről.

Néhány kilométeres gyaloglás után meg is lett a gondolatom szerinti tökéletes hely. Ki tudunk szállni és nagy terület van a parkolásra is. Egy nehézség volt csak, egy „behajtás csak engedéllyel” tábla. Nem baj, gondoltam, majd kérek engedélyt, már sokszor volt erre példa és általában sikerrel is jártam.

Folytattam is sétámat tovább a patak mentén. Az egy kicsit zavart, hogy ha a patak mentén sétálunk oda, akkor „lelőjük” az evezés poénját. Emellett nem is volt túl izgalmas a séta egyenesen és síkon a töltésen.

Ezeket a gondolataimat egyelőre félretettem, sétáltam és végig értem.

Hazaérve, másnap már nyomoztam is, hogy honnan lehetne engedélyt kérni. Találtam is valakit a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknál, aki ugyanúgy szervez evezős túrákat a patakon. (Őt épp nem kérdeztem még előzetesen.) Felvázoltam neki a gondolatomat, majd megerősített benne, hogy ha őt választom szervezőnek, akkor „megoldja”, hogy a kiszemelt helyen parkoljunk.

Óvatos voltam, kértem, hogy először mindenképp erősítse meg, hogy megállhatunk‑e ott kb. 15 autóval. A nemzeti park elutasította kérésünket (szervező ide vagy oda). Arra hivatkoztak, hogy ha mi ott megállunk, akkor majd mindenki ott szeretne parkolni…

Hmm… Ekkor derült ki, hogy a szabályokkal is komolyan számolnunk kell.

Itt jött a következő kör. Még egy hely volt, amit parkolásra alkalmasnak találtam. Ezt is lefotóztam akkor, amikor arra sétáltam. Az éppen a Georgikon Egyetemhez tartozott. Ott is meglett az ebben illetékes személy, aki igazán segítőkész volt, még aznap kiautózott, és megnézte, hogy mire gondolok. Másnap meg is kaptam a választ, hogy ott nem, de máshol tudunk parkolni.

Újabb gondolkozás. Nem tudtam, hogy az a parkoló milyen módon közelíthető meg a legegyszerűbben csoporttal, kutyákkal.

Hát, lementünk még egyszer. Jött a MÁSODIK felfedezőtúra. Akkor egy másik túrabejárással is összekötöttük. Sajnos nem volt megfelelő a javaslat, kétszer is kereszteznünk kellett volna a 71-es utat és alkalmas belső út sem volt a parkoló megközelítéséhez.

A vízitúrás szervező cég is próbálkozott, de ők sem tudtak mit javasolni, hiszen ők a patakot ismerik, nem a környéket.

Ekkor azért elgondolkoztam, hogy elengedjem‑e ezt a programötletet, de nem akartam feladni.

Továbbmentünk, tovább gondolkoztunk, néztem a térképet, kerestem a lehetőségeket.

A fejemben az is motoszkált, amit korábban már gondoltam, hogy unalmas kétszer ugyanazon az útvonalon menni még akkor is, ha az egyik irányban szárazföldön, a másikban vízen tesszük azt meg.

Ekkor jött a térképet nézegetve a gondolat, hogy valahogyan a Fenyves-alléra kellene jutnunk. Hogy azon sétáljunk odafelé, az szép útvonal, visszafelé pedig a patakon. Igen, de a Fenyves-allé azért nincs olyan közel. Túraútvonal pedig nem köti össze a kettőt.

Minden esetre, a másik kirándulásunk után betértünk a Fenyves-alléra. Több helyről próbáltuk megközelíteni, míg végül valahol egyszer csak elértük. Egy elég rossz minőségű úton jutottunk be, nem is a 71-es útról. Itt találtunk egy helyet, ahol úgy gondoltuk, hogy akár parkolhatnánk is több autóval.

Próbáltunk valakit találni, aki tud nekünk esetleg segíteni, hogy kivel beszélhetnénk ezügyben. Nagy mozgás nem volt, délután télen. Szerencsénkre jött valaki. Mint később kiderült, nem is szólíthattunk volna le jobb embert. Ő volt a Georgikon Lovasiskola vezetője, mindenben készségesen segített. Elmondtuk neki programötletünket és kértük javaslatát. Megengedte, hogy a lovasiskolánál parkoljunk, ami a Fenyves-allén fekszik. Ezt követően megerősítette, hogy a tervünk, ahogy a Fenyves-allét a Hévíz-patakról el akarjuk érni, működik. Lovasként a területet úgy ismeri, mint a tenyerét, így hittünk neki és boldogan indultunk haza. Már épp el is kezdett sötétedni.

Ekkor nem tudtuk megnézni azt a kis szakaszt, ami a pataktól a lovasiskoláig vezet, és még egy kicsit terveznem is kellett, így egy HARMADIK felfedezőtúra is kellett, hogy tökéletesen összeálljon a program. Ezt is beiktattuk, ekkor teszteltük a Fenyves-allét és ezt a kis utat a pataktól a tervezett parkolóig. Itt már ránk is esteledett, telefonnal világítva botorkáltunk vissza az autónkhoz, de nyugodtan hirdettük meg programunkat.

Amikor pedig tavaly először élesben meg is csináltuk, belül nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy összeraktunk egy egyedülálló, szuper, könnyed útvonalat kutyás csoportjaink számára.

Ezért nevezzük munkánkat „kézműves” vállalkozásnak, és szerelem-projektnek: mert amikor végül „könnyednek” tűnik egy program, mi pontosan tudjuk, mennyi gondolkodás, utánajárás és felfedezőút van mögötte.

Ezeket az önként vállalt „feladatokat’ mi örömmel és szeretettel végezzük. A Gazdik és kutyáik boldogsága és elégedettsége ad nekünk erőt és ösztönöz bennünket újabb és újabb úti célok kitűzéséhez és programjaink megvalósításához.