Berchtesgadenben jártunk

Most, hogy nézegetem, ó nagyon rég írtam már igazi blogbejegyzést az élményeimről. Ugyan sokszor megyünk kirándulni, csak utána nem jutok hozzá az íráshoz. A barangolást nagyon élvezem, majd legalább két napot pihenéssel töltök, meg persze a Gazdi dolgozik, ahova én is sokszor elkísérem. Élvezzük az életünket, unatkozni sose szoktunk, de így az íráshoz nehezen jutunk.

Berchtesgadeni kirándulásunk aktív néhány nap volt… Akkor épp még Belmondo, a legjobb barátom is nálunk vendégeskedett, így együtt fedeztük fel a hegyeket-völgyeket, szurdokokat, vízeséseket. Szeretem, az is, amikor csak mi ketten kirándulunk a gazdival, de valahogy az, hogy ketten voltunk négylábúak, sokat játszottunk, rosszalkodtunk, kalandoztunk, még emlékezetesebbé tette ezeket a napokat.

Voltunk a Königsseenél, kirándultunk és hajókáztunk is. Szeretek hajózni, az nem mozog annyira, ott még akár aludni is tudok. Az autózást nem tudom sajnos megszokni. Na, de térjünk vissza a tóhoz.

A tavat óriási hegyek veszik körbe, ahol nagyokat lehet túrázni, majd a tó vizében kicsit megmártózni. A tó nagyon népszerű természeti látnivaló, sokszor, még aki csak átutazóban jár arrafelé, az is megáll egy kicsit megcsodálni. Ezért, ahhoz, hogy egy kicsit csobbanhassunk, egy eldugottabb zugot kerestünk. A vize selymes és nagyon tiszta volt. Belmondoval nagyon élveztük, a Gazdik pedig a panorámában gyönyörködtek.

Ezt követően több szurdokban és folyóparton jártunk Berchtesgadenben, és mind más-más élménnyel gazdagított minket. Volt, ahol a sok érdeklődő miatt csak pórázon sétálhattunk, de ez igazából nem volt jellemző. A Gazdik igyekeznek mindig olyan helyekre vinni, amiket mi, négylábúak is legalább annyira élvezhetünk, mint ők, és mindezt természetesen szabadon.

Talán a berchtesgadeni kalandozásaink közül a legjobban azt élveztem, amikor egy hosszú szurdokban, a Weißseeschluchtban barangoltunk. Az tetszett benne a legjobban, hogy hosszan sétáltunk a hegyekkel és óriási sziklákkal szegélyezett patakparton. Nagyon izgalmas volt, ahogy a köveken és a kiépített fahidakon egyensúlyoztunk. Mi jóval többet szaladgáltunk, mint a Gazdik, mégis ők hamarabb elfáradtak. Nem is értem…

A szurdokból kiérve tovább haladtunk a folyóparton, és egyszer csak egy vízeséshez jutottunk.
Olyan hálás vagyok a Gazdáimnak, hogy igyekeznek mindig olyan úti célt választani, ahol kedvünkre pancsolhatunk. Biztos, hogy az idő felét a vízben töltöttük Belmondoval. Azt hiszem, nem is tudnám az életet száraz bundával elképzelni. Arról nem is beszélve, hogy a vizes kalandok után igazán vonzó illatom van, legalább is Belmondo szerint, biztos olyan lehet, mint az embereknél egy jó parfüm. 🙂