Pezsgő beszámolója a szlovéniai hétvégéről
Szlovénia, Bohinji-tó velünk, kutyákkal
Amikor a gazdik készülnek valahová, én mindig megérzem, és arra számítok, hogy biztos megint izgalmas kalandokban lesz részünk. Hallottam, hogy Szlovéniát és a Bohinji‑tavat emlegették. Én meg rögtön arra gondoltam: hegyek, vizek – szuper, mindegyiket imádom!
Igen, emlékszem, jártunk már ott korábban, de akkor még szinte tél volt. Milyen jó, hogy most tavasszal megyünk, amikor már éled a természet, zöldellnek a fák, nyílnak a virágok. A tavasz illata érződik mindenhol. Nagyon vágyom már én is valami új helyre, ahol új illatokat, szagokat szimatolhatok.
A gazdik napokig nézték az időjárást. Én meg csak hallgattam őket, ahogy sóhajtoztak: esőt jeleztek, sok esőt. A gazdik tanakodtak, halasszák‑e el a hétvégét. Én meg azt kívántam, jaj ne, inkább menjünk, simán lehet, hogy mégsem lesz olyan rossz idő. És egyébként engem egyáltalán nem zavar a víz, és szerintem a kutyatársaimat sem. A gazdik meg tudnak felvenni esőkabátot.
Szerencsére úgy döntöttek, hogy nem halasztják el a hétvégi programot. Azt találták ki, hogy aki tud, jöjjön egy nappal később, és maradjon egy nappal tovább, amikorra már napsütést ígérnek. A csütörtökön érkező csoportnak olyan találkozási pontot javasoltak, ahol akkor még nem fog esni.
A szlovéniai kaland tehát csütörtök délelőtt indult, és most elmondom Nektek, hogyan zajlott a hosszú hétvége Szlovéniában:
Csütörtök – a Bistrica-patak völgye
A Bistrica-patak völgyében délelőtt még valóban nagyon szép idő volt. Sütött a nap, a gazdik mosolyogtak, tökéletes túra volt – majdnem… A visszaúton csak elkapott minket az eső. A gazdik szerint „nem úsztuk meg szárazon”, de egyáltalán nem volt vészes, alig lettünk vizesek.
Aztán jött a Bohinji‑tóig tartó autóút, mialatt végig szakadt az eső. Én hátul feküdtem a boxomban, és hallgattam, ahogy kopog az autón.
Péntek – Bohinji-tó
Reggel elindultunk körbejárni a tavat. A gazdik úgy tudták, hogy 11 óráig nem fog esni. Reménykedtünk, hogy ez az előrejelzés nem jön be, és addig mentünk, amíg tényleg el nem kezdett esni, és mire visszaértünk az apartmanházba, majdnem bőrig áztunk.
A szobában megszáradtunk, aztán délután újra útnak indultunk. A gazdik azt mondták: akkor kirándulunk, amikor „jól esik”. Hát, jól esett. A vízeséshez nem jutottunk el, mert akkora vízátfolyások állták az utunkat, hogy még mi négylábúak sem mertünk azokon átkelni. Cserébe sétáltunk hegyekkel, erdővel körülvett mezőkön, ahol a zöld minden árnyalatában gyönyörködtek a gazdik. Nekem tökéletes délután volt így is.
Szombat – Mostnica-szurdok, Bledi-tó
Reggelre elállt az eső. A gazdik nagyon örültek a csodának. A Mostnica-szurdokban minden csobogott, csillogott a víz a napsütésben. A gazdik néha megálltak gyönyörködni és bennünket fotózni, ahogy a patakban élveztük a kristálytiszta vizet, ugráltunk a köveken. BolDOGok voltunk.
A szurdok végén egy kis alpesi kunyhónál megpihentünk és gyönyörködtünk a körülöttünk magasodó, napsütésben csillogó, havas hegyekben. A gazdik ettek-ittak, én pedig jutifalatban reménykedtem.
Délután a Bledi-tavat vettük célba. Egy rövid tóparti sétát követően ketté vált a csapat. Az egyik fele lent marad, és onnan élvezte a tó szépségét, míg a másik fele felkapaszkodott az egyik legszebb kilátást nyújtó pontra.
Az Ojstrica kilátóhoz vezető út meredek volt. A gazdik néha megálltak levegőt venni, én pedig visszanéztem rájuk, hogy jönnek‑e vagy meggondolták magukat. Jöttek. Amikor felértünk, és megláttuk a tavat, a szigetet, a templomot… még én is megálltam egy pillanatra, a gazdiknak pedig a lélegzetük is elállt. Valami olyasmit mondtak, hogy ez tényleg olyan, mint a prospektusokban.
Vasárnap – Pokljuka-fennsík
A fennsíkon minden olyan nyugodt volt. Nem mondom, hogy egy lélek sem volt ott rajtunk kívül, de tényleg alig találkoztunk valakivel. A gazdik olyan helyekre szeretnek velünk menni, ahol kevés „lélek” van, mert így egy kicsit szabadabban mozoghatunk. Nagyon tetszett ez a kirándulás is a fenyőerdőkről híres fennsíkon. Úgy hallottam, hogy a túra tíz kilométer hosszú volt, de én minden lépést élveztem. A végére mindenki elfáradt. Persze, én is.
A legtöbben a fennsíkon tett kirándulásunk után hazaindultak, de néhányan maradtak még egy napot és bepótolták az első napi programunkat.
Most összefoglalom Nektek, hogy éreztük magunkat. Talán négylábú társaim nevében is „beszélhetek”:
A hétvége az izgalmakkal és az esős időszakokkal együtt is szuper volt. Mi négylábúak minden percét élveztük, de szerintem a gazdik is jól érezték magukat. Azoktól a kis elázásoktól ők is inkább felfrissültek. Annak örültek, hogy végül is nem is esett olyan sokat, minden programot megcsináltunk, jól elfáradtunk, és elégedetten, élményekkel gazdagodva indult haza mindenki.
Valaki a csoportban ezt mondta: ”Szlovénia még esőben is varázslatos”. Ezzel teljesen egyetértek.
Bennem most csak egy kérdés merül fel: Mikor megyünk megint?
